Piheni Brigitta

Miért is fontos a Lecitin számunkra?? olvasd el,mert neked is szükséged van rá 😉

Piheni Brigitta

Miért is fontos a Lecitin számunkra?? olvasd el,mert neked is szükséged van rá 😉

Új napra ébredhedtünk a Jóisten kegyelméből ma is, mindnyájan❤️🙏!!

Korán reggel keltünk, hogy a forróság előtt végezzünk a kinti munkával, haza érve, pedig pihenésképpen fejlesztem kicsit magam, s az agyamat😊.

Azért olvasok, mert ezzel többféle szolgálatot tehetek az embersiségnek😇!

Az egyik könyv tanít alázatra, s iránymutatást is mutat, ha néha elbizonytalanodnék.

A másik könyv, pedig azért nagy kincs, mert ebből szaktanácsadást tanulok, azokra az esetekre, ha segítséget kértek, s a legjobb válaszokkal szeretnék segítséget nyújtani, és valljuk be, orvos nem vagyok- nem is ez a tisztem, de amit tudok azt profin szeretném közvetíteni felétek, akik bizalmat szavaznak felém🤗❤️!!

Ahoz, hogy mindezeket a lelki táplálékokat könyebben megértsem, a jólbevált #Lecitin van segítségemre, mint az agy karbantartója💪😁!

Különösen fontos, mert számos jótékony hatása bizonyitott már, többek között néhány fontosabb, ha még nem ismernétek miben is járul hozzá egészségünk fentartásában🥰!

🧡Magas koleszterin és trigliceridszint csökkentése
🧡Máj védelme, májgyulladás kezelése
🧡Érelmeszesedés, szív- és érrendszeri betegségek hatékony kezelése
🧡Feledékenység, tanulási nehézségek, koncentrációs zavarok kezelése
🧡Ízületi fájdalmak enyhítése
🧡Epepanaszok gyógyítása és megelőzése
🧡Alvászavarok kezelése
🧡Kismamáknak és gyerekeknek kimondottan fontos
🧡Férfiak szexuális képességének fokozása, spermiumszám növelése, serkentése
🧡Fáradékonyság, betegségek utáni felépülés segítője
🧡Antioxidáns hatásu
🧡Alkoholfogyasztás, tartós gyógyszerszedés esetén a szervezet regenerálása
🧡Fizikai és szellemi igénybevétel esetén erősíti a megfáradt testet

Ezek néhány fontosabb dolgok, ahol az eseteknél igazolt hatást váltottak ki😇

Jómagam naponta 3x1 lágy kapszulával óvom magam és babám egészségét🙏

Amennyiben nektek is igényli a szervezetetek, szóljatok, és kedvezményes kódot küldök, hogy azonnal 20% kedvezménnyel tudjátok beszerezni a Biocom hivatalos webáruházából😊!

Mert jónak lenni jó❤️










 

https://www.facebook.com/groups/4374540102560028


Piheni Brigitta    073750...click     Üzenet
3957
my new comment

Hasonló bejegyzések a témában

Szabó Gabriella

Az Isteni gumivitamin csodás ereje

Szabó Gabriella

november 20.
Szabó Gabriella

Reg-Enor - Az Újjászületés Folyamata!

Szabó Gabriella

november 14.
Szabó Gabriella

Álmok megvalósítása

Szabó Gabriella

július 28.
Szabó Gabriella

Hála a mindennapokban

Szabó Gabriella

július 01.
Szabó Gabriella

ÉNIDŐ fontossága

Szabó Gabriella

június 27.
Póti Brigitta-Tünde

Víztisztító szűrő csere

Póti Brigitta-Tünde

június 26.
Szabó Gabriella

Nyári minőségi idő a gyermekeinkkel

Szabó Gabriella

június 10.
Piheni Brigitta

Étolaj nélküli majonéz? IGEN

Piheni Brigitta

május 18.
Péterffy Blanka Imola

Elég a súlyfeleslegből

Péterffy Blanka Imola

május 14.
Kelner Eszter és Ferenc

Megoldás

Kelner Eszter és Ferenc

május 09.
Piheni Brigitta

Érzést kapni, tovább adni !!!

Piheni Brigitta

április 17.
Piheni Brigitta

A te kezedben van az irányitás!!!

Piheni Brigitta

február 10.
Piheni Brigitta

Víztisztító, a családi fészek kincse !

Piheni Brigitta

január 12.
Piheni Brigitta

Hogyan fogyjunk jojó effektus nélkül?

Piheni Brigitta

január 12.
Piheni Brigitta

Asztmapipa már a múlté !

Piheni Brigitta

2023 december 01.
Piheni Brigitta

Mi a jó a gyereknek? A kép magáért beszél!

Piheni Brigitta

2023 november 05.
Piheni Brigitta

A nyugodt alvás titka dobozba zárva

Piheni Brigitta

2023 október 27.
Kovács Andrea és Levente

Biocomos anyukákkal...

Kovács Andrea és Levente

2023 október 18.
Piheni Brigitta

Chips házilag, na ide süss 😊!

Piheni Brigitta

2023 július 10.
Piheni Brigitta

Minimalista háztartás, esti rutin

Piheni Brigitta

2023 október 02.
Piheni Brigitta

Ha kisgyereked (is)van, neked is üzenek!

Piheni Brigitta

2023 október 01.
Piheni Brigitta

Téged mi motivál a változásra?

Piheni Brigitta

2023 szeptember 28.
Piheni Brigitta

Szívünk védelmében

Piheni Brigitta

2023 szeptember 27.
Piheni Brigitta

Szavaknélkül

Piheni Brigitta

2023 augusztus 17.
Piheni Brigitta

Ismerj meg, és bízz az ösztöneidben !

Piheni Brigitta

2023 augusztus 17.
Piheni Brigitta

Tartalmas regenoros paszulyleves

Piheni Brigitta

2023 augusztus 15.
Piheni Brigitta

Álomból valóság

Piheni Brigitta

2023 március 11.
Piheni Brigitta

Lúgosítás a candida gombák ellensége

Piheni Brigitta

2023 július 10.
Piheni Brigitta

Takaritás gumikesztyű és maszk nélkül !

Piheni Brigitta

2023 július 08.
Piheni Brigitta

Te mit érzel, amikor a mókuskerékben toporogsz?

Piheni Brigitta

2023 június 25.
Piheni Brigitta

Álmodj nagyot, ne érd be kevesebbel!

Piheni Brigitta

2023 június 23.
Piheni Brigitta

Álmodd meg és éld is meg !

Piheni Brigitta

2023 június 17.
Piheni Brigitta

Van időd újjászületni?

Piheni Brigitta

2023 június 05.
Turbuczné Mari Éva Katalin

Hányás-hasmenés megoldása, akár állatoknál...

Turbuczné Mari Éva Katalin

2023 június 03.
Piheni Brigitta

Érzések, melyek éltetik a lelket

Piheni Brigitta

2023 május 30.
Piheni Brigitta

Koplalni nem szeretsz? Akkor görgess lentebb

Piheni Brigitta

2023 május 26.
Piheni Brigitta

Mire figyelj, ha kiváncsi ember vagy?

Piheni Brigitta

2023 május 26.
Piheni Brigitta

Tíz kiló minusz mindössze 5 hét alatt!!!

Piheni Brigitta

2023 május 24.
Piheni Brigitta

Edd magad egészségesre! Rántott tök regenorosan

Piheni Brigitta

2023 május 24.
Piheni Brigitta

Gondolkozz hosszútávon

Piheni Brigitta

2023 május 24.
Piheni Brigitta

Hallgass a szívedre ! Neked üzenek?

Piheni Brigitta

2023 május 17.
Piheni Brigitta

Probiotikum kisállatoknak is !

Piheni Brigitta

2023 április 15.
Piheni Brigitta

Mindenkinek lehet egészséget adni!!!

Piheni Brigitta

2023 április 06.
Piheni Brigitta

Soha ne add fel ! SOHA !!!!

Piheni Brigitta

2023 április 04.
Piheni Brigitta

Kezedben az életed !!!!

Piheni Brigitta

2023 április 02.
Piheni Brigitta

Krumplifasírt

Piheni Brigitta

2023 március 30.
Piheni Brigitta

Nyárson sűlt szalonna regenoros változatban

Piheni Brigitta

2023 március 24.
Piheni Brigitta

Tavaszi nátha kezelése otthon, természetes úton

Piheni Brigitta

2023 március 24.
Piheni Brigitta

Teljes testtísztítás eredmény

Piheni Brigitta

2023 március 22.
Piheni Brigitta

Test tisztítás felsőfokon, pápá ekcéma!

Piheni Brigitta

2023 március 19.
Piheni Brigitta

Grízgaluska tökéletesen, lépésről lépésre

Piheni Brigitta

2023 március 19.
Piheni Brigitta

Te kinek hiszel? Én magamnak !

Piheni Brigitta

2023 március 15.
Piheni Brigitta

Falusi fitneszmindenkinek

Piheni Brigitta

2023 március 14.
Piheni Brigitta

Immunerősités felsőfokon kicsi gyerekeknek

Piheni Brigitta

2023 március 14.
Piheni Brigitta

Biocomos összeröffenés hétköznapokon is

Piheni Brigitta

2023 március 09.
Piheni Brigitta

Kényeztesd magad és szeretteid otthon

Piheni Brigitta

2023 március 08.
Póti Brigitta-Tünde

Álmodd meg, légy szabad

Póti Brigitta-Tünde

2021 október 17.
Piheni Brigitta

Lehet pont most érint meg ezt az üzenet téged ?!

Piheni Brigitta

2023 február 28.
Piheni Brigitta

Csirkemájpástétom házilag

Piheni Brigitta

2023 február 25.
Piheni Brigitta

Te ki vagy a világban, mit viszel tovább ?

Piheni Brigitta

2023 február 20.
Piheni Brigitta

Béltisztítás, nagytakaritás !

Piheni Brigitta

2023 február 22.
Piheni Brigitta

Étvágycsökkentés, akár vacsora időben

Piheni Brigitta

2023 február 15.
Piheni Brigitta

A te munkahelyeden is ennyien mosolyognak??!

Piheni Brigitta

2023 február 13.
Kovács Andrea és Levente

Család és munka összehangolása....

Kovács Andrea és Levente

2023 február 13.
Piheni Brigitta

Béltísztítás felsőfokOn

Piheni Brigitta

2023 február 12.
Kiss Éva Kinga

Reg-enor

Kiss Éva Kinga

2023 február 10.
  #
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.  Részletek: Használati feltételek  Elfogadom